Bemutatkozás

Isten hozta!

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Nagy szeretettel köszöntöm a kedves szigetszentmiklósi testvéreket! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam! Deák Csabának hívnak, görögkatolikus áldozópap vagyok és egyben 2010. július 1-től a Szigetszentmiklósi Görögkatolikus Szervezőlelkészség, 2015 őszétől a Szigetszentmiklósi Görögkatolikus Egyházközség parókusa. 1977. szeptember 5-én születtem Sátoraljaújhelyben. Gyermekéveimet egy csodálatos bodrogközi falucskában, Dámócon töltöttem, ami egyébként elődöm Nagy István atya szülőfalujának Lácacsékének szomszédságában található. Középiskolai tanulmányaimat Sátoraljaújhelyben folytattam, majd 1996 szeptemberében felvételt nyertem a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára és az egyházmegyei Papnevelő Intézetbe, melyet 2003. júniusában végeztem el s szereztem teológus diplomát. Pedagógiai tanulmányaimat a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán folytattam amit 2010 januárjában fejeztem be. Első szolgálati helyem a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ volt, ahol hét éven keresztül, mint kollégiumi nevelő, gimnáziumi hittanár és pappá szentelésem (2006. augusztus 6) óta mint iskolalelkész teljesítettem szolgálatot. Mint a legtöbb görögkatolikus pap én is családos ember vagyok. Feleségem Szkiba Annamária végzettségét tekintve óvodapedagógus, jelen pillanatban azonban Levente, Tamás és Dorottya nevű gyermekeink főállású édesanyja.

Sokak szerint görögkatolikus szórvány-szervezőlelkésznek lenni elég extrém hivatás. Rendkívül sokrétű, összetett, bonyolult és kényelmetlen feladatként tartják számon a hozzáértők. Nem tudom. Majd kiderül. Bizonyára nem lesz könnyű dolog távol a görögkatolikusság bölcsőjétől (Szabolcs, Borsod, Hajdú-Bihar megyék) megkeresni, összeszedni és közösséggé kovácsolni az onnét elszármazott bizánci szertartású katolikusokat. Őszintén megvallva, amikor 2010 márciusában Kocsis Fülöp püspök atyától megkaptam ezt a lelkipásztori feladatot, magam sem tudom, hogy az öröm, vagy az ijedtség volt-e bennem nagyobb. Talán inkább ez utóbbi. „Távol a családtól, a szülőfalutól, rokonoktól, ismerősöktől, messze idegenbe? Mihez kezdjek ott magammal ezután? Mi lesz a családommal? Vajon jó emberek laknak ott? Szívesen látnak majd?” Rengeteg kérdés tolult elő hírtelen a fejemben. Úgy éreztem, hogy legutóbb talán a bibliai Ábrahámnak kellett ilyen messze ismeretlenbe elvándorolnia. Be is menekültem a kápolnánk csendjébe, elő vettem a Szentírást és fellapoztam Ábrahám történetét, hogy erőt merítsek belőle. A vigasztalást, s a választ kérdéseimre meg is találtam rögtön a történet első soraiban: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából, arra földre, melyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak, és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom.” (Ter 12,1-3) Tovább már nem volt kifogásom. Nem is lehetett.
Ha csak a saját erőmben és tehetségemben bíznék valószínűleg bele sem kezdenék ebbe a feladatba. Tudom azonban, hogy az Isten mindig megáldja azt a munkát és azokat az embereket, akik teljes odaadással igyekszenek építeni az Isten Országát és minden erejükkel azon fáradoznak, hogy emberi közösségeket teremtsenek és hidakat építsenek Isten és az emberek közé. Elsődleges feladatomnak tartom, hogy valóban elsősorban az Isten embere, az Isten mosolya, az Isten ajándéka tudjak lenni minden jó szándékú istenkereső ember számára.

Nemrégiben olvastam egy történetet, ami egy koldusról szólt, aki hosszú évtizedeken keresztül napról-napra kiállt egy nagyvárosi templom ajtajába koldulni. Egyetlen vagyonkája egy csorba kis tálacska volt, ebbe gyűjtögette a templomból kijövő jó szándékú emberek adományait. Egy napon aztán nem jött többé. Egy régiségkereskedő talált rá a holttestére, aki tisztességgel eltemettette. Amikor az öreg koldus ruháit készült elégetni, felfigyelt erre a kis tálkára. Mint kiderült, egy egész vagyont érő antik tálka volt, amit az a szegény ember nap, mint nap a kezében szorongatott anélkül, hogy tudta volna milyen hatalmas érték van a birtokában. Talán egy kicsit mi is ilyenek vagyunk. Nap mint nap, száz és száz templom mellett rohanunk el, loholunk a világ fillérkéi után, az Isten kincseit meg legtöbbször észre sem vesszük. Sokszor csak túl későn eszmélünk rá milyen értékek, milyen lehetőségek vannak a kezünkben. Pedig jó lenne ráébredni erre, még mielőtt késő lesz.

Minden egyes templom olyan mint egy-egy gyönyörű kincsesláda, egy csodálatos ékszerdoboz, vagy egy drágaköves barlang. Olyan kincsek tárházai, melyeket sehol máshol nem tud az ember megszerezni csakis az Isten házában.

Ezeknek a kincseknek, isteni tanításoknak, irgalomnak, segítő és megszentelő kegyelmeknek szeretnék jó és hűséges sáfára, intézője, közvetítője lenni itt a Csepel-sziget - s remélem minden istenszerető emberek - szívében. Most tehát ahogy a költő mondja:
„Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.”
(Karinthy Frigyes: Előszó)

Itt vagyok tehát. Nagy szeretettel hívok és várok minden görögkatolikus vallású vagy egyszerűen csak jó szándékú, Istent kereső embert vasárnaponként a Losonczi utcai Árpádházi Szent Piroska görögkatolikus templomban, hogy együtt merítsünk, gazdagodjunk az Isten kincsestárából. Keressük egymást!

Deák Csaba
szigetszentmiklósi
görögkatolikus szervezőlelkész